A büdöset termő fa

Az írás a nyugalmat megzavaró költői képeket és realista elemeket tartalmaz. Az esetlegesen felmerülő öklendező, esetleg hányinger-szerű reakciókért semmiféle felelősséget nem vállalok

Hogy ez meg mi ez?
Hát az hogy van egy fa, ami olyat, de olyat terem hogy bármelyik jól megtermett kutyagumi megirigyelheti a szagát. Olyan, mintha a lábszagú sajtot vegyítenék valami rothadó döggel, és ezt az egészet még megforgatnák végül az egészet megforgatnák valami jó tocsogós bélsárban, és hagynák pár napot összeérni.

Itt teremnek ...

Ugye mennyire fúúúj? Egyébként valami szilva féle csonthéjas gyümi, (színre fosóka - szerű, szagra meg csak fos, bár ezt valószínűleg bókank venni :) ).
 Ilyenkor október tájékán kezdődik a "szüret", bár stílusosan inkább pottyantásról beszélhetünk. Az érett, bűzlő létől duzzadó gyümölcsök ilyenkor beterítik az intézet előtti teret (Ne kérdezzétek, miért hagyják itt nőni), és ilyenkor csak lábújjhegyen lehet elugrabugrálni a lekövezett, járdán és külön nehezítés hogy a felét lezárták egy olyan építkezés miatt, ahol a fővállalkozó csődbe ment, és már egy pár hónapja csak úgy áll.

... és ide pottyannak a nyavajások!

Nos, ez az ugrabugra manőver tegnap nekem olyannyira nem sikerült, hogy mindkét talpammal beletoccsantam egy-egy gyümölcsbe. Elsőre még viccesnek is hathat egy ilyen belelépés, mert a kis termések aranyos cuppanó hanggal lövik ki magukból a levet. Akkor hervad le először a mosoly az ember arcáról, mikor egy kisebb helyen (én például a liftben) magára marad a cipőjével néhány pillanatra. Elviselhetetlen, megszokhatatlan, ehhez már nem adoptálódik az ember orra, és a legrosszabb, hogy hiába mostam le a cipőm talpát, az sem segíŧett.
Nem volt mit tenni, délben hazaugrottam cipőt cseréli, a gyümis cipőt meg kitettem az erkélyre, mert épp esett, hátha az eső lemossa.

Ez meg mi ez?

Elárulom: Müzli ízesítésű tej :)
Nem nagyon rossz, de fura kicsit. Csak azt tudnám hogy erre meg mi szükség van.
Besenyő Pista bácsi erre biztos azt mondaná:
"Margit, hát normááális? Ha tëjet akarok inni akkó iszok tëjet, ha müzlit akarok enni, akkó meg rakok bele müzlit. Dehát müzli ízű ja tej?! Hááát kiugrik belüle a zabpehely is ha belerakják!"

Hitvita

Nem gondoltam volna, hogy valaha is egy hitvitában a hívő álláspontot fogom képviselni, de ma rá kellett döbbennem, hogy valójában hiszek.
Na nem a hagyományos értelemben vett hitvitára kell gondolni, keresztények és ateisták között. És nem is azokra a bagatelnek tűnő, de alapvető kérdésekre, hogy ki milyen operációs rendszert vagy szüvegszerkesztőt használ, mert szerintem ez is hit és meggyőződés kérdése.

Mai hitvitánk központjában a tudományba vetett hit állt. Egyik munkatársammal, F-el aki miután várhatóan hamarosan végez a PhD-jével, az iparban keres munkát. Csalódott  a tudományban, a kutatómunkában, vagy soha nem is volt igazán meggyőzve arról, hogy amit csinál az fontos. (Akkor miért csinálta?) Valami ilyesmi történhetett. Erre én azt találtam mondani, hogy az én meggyőződésem, miszerint az, amit csinálok, az hasznos az emberiségnek, erősebb annál, semmint hogy ezt feladnám.

Hát innen indultunk. (A teljes multimédiás élményért kattints a videóra. Nehéz idők, mégis valamiben hinni kell)

F: Oké, mind szép és jó, hogy ennyire meg vagy győződve arról, hogy amit csinálsz az jó. Pedig lássuk be, hogy szánalmas. Felfedezhetem én az xy gyógyszer hatásait, nem ér az sz*rt sem.

Én: Ne viccelj már, minek van értelme, ha nem ennek?

F: Nézd az egészet egy marslakó szemével. Oké hogy te innen a saját kis világodból, és abból a közegből ahonnan jössz, azt látod, hogy ezek a fontos kérdések, de valóban ezek? Annyi mást lehet tenni az emberiségért.

Én: Hát valóban, ha kívülről nézzük, akkor csinálhatnánk mondjuk globális gazdasági reformot, optimalizálhatnánk például globálisan a termelést, de én valószínűleg nem érezném jól magam ha azt csinálnám. És amit most csinálok, azt hasznosnak érzem, és jól érzem magam benne. Igazad van abban, hogy a saját világomból nézem a dolgokat, de lássuk be, nem vagyunk marslakók.

F: Tehát azt mondod, hogy azt "érzed", amit csinálsz az hasznos

Én: Azt.

F: Ez azért elég gyenge érv.

Én: Na jó, ha a szavakon lovagolunk, akkor hiszek abban, hogy amit csinálok az fontos. Nem mellesleg, jól érzem magam ebben a közegben, ahol okos emberek vesznek körül, még ha olyan makacsok is, mint Te. Élvezem, hogy kötetlen munkaidőben dolgozom, és hogy azt csinálom, amit szeretek, és hogy folyamatosan fejlődök. Szeretek olyan dolgokat csinálni, amiket még sosem csináltak előttem. Olyan ez kicsit, mint a drog...

F: Oké, de ez mind nem azt jelenti, hogy ez a késztetés, hogy kutass, ez belülről jön. Nem tudod az okát.

Én: A nagy különbség kettőnk között az, hogy én hiszek ebben, hiszek abban, hogy akármilyen szánalmasnak tűnik is egy marslakónak az, amit csinálok, mégis hasznos, talán egyszerűen azért mert hinni akarok. Ha mondjuk szerelmes leszel, akkor is azt boncolgatod, hogy miért szerettem bele abba a lányba?

F: Az, hogy nem tudod a logikus magyarázatot, nem azt jelenti, hogy nincsen. Pontosan azt jelenti, hogy nem tudod.

Én: Nem tudom, de elhiszem, és nem kutatom tovább, sokkal inkább olyan dolgokra fordítom az energiáimat, amit fontosnak tartok. Szerintem ez a lényeg.

A beszélgetés vége engem is megdöbbentett, segített ráébrednem arra, hogy mennyire erős dolog is ez bennem. Egyben azt is megértettem, hogy egyes kutatók hogyan tudnak vallásosak lenni,  mindamellett, hogy egy olyan racionális tudományágat művelnek, mint pl. a biokémia. Egyszerűen megértették, hogy ha eredményt akarnak elérni, elég nekik csak a világ egyik részéhez racionálisan közeledni, míg más dolgokat annyira nem kell, inkább megmaradnak az évezredes útmutatásoknál.

Itt még nem lett vége a vitának, de nem közeledtek az álláspontok, én nem akartam megtéríŧeni, ő pedig mindenképp logikus magyarázatot várt arra, hogy miért hiszem el, ilyennel pedig nem tudtam szolgálni.
Így közös megegyezéssel felfüggesztettük a kérdés további boncolgatását.

Kuss, vagy kiüríŧtetem a konyhát!

Azért jó lakóközösségben élni, mert mindig van ott valaki, akivel lehet beszéni. És sajnos ugyanezért rossz is. Tegnap este kis közösségünk két tagja ad-hoc bulit rendezett a konyhában, ami nem is lett volna baj ha épp nem a nappaliban aludtam volna, mert a szobámat most pár napra átadtam S-nak és a barátnőjének, akik jöttek megnézni lisszabont.
Szóval M és M (igen, a cukorkák :D ) rákezdték a konyhában kettő körül. A ciripelésbe beszállt D is hamarosan, és már inkább hegedültek, mint ciripeltek volna. Kimentem a konyhába, hogy ugyan csendesebben vigadjanak. Tíz perc csend után jött kezdődött megint előlröl... Na, aztán mikor a konyhában elcsitult a hangzavar, D felhívta a barátnőjét a szomszéd szobából. A beszélgetés csak épp egy kicsit volt hangosabb annál, semmint hogy el tudtam volna aludni.
Reggel kialvatlunl ébredtem, kb mint akin átment egy úthenger.
Másnap persze mindenki bocsánatot kért, és tegnap este már csend volt. A biztonság kedvéért beszereztem füldugót, ami 35 decibelig véd, és nem félek használni!