Végre, végre eljutottam Madeirára :)
Szülinapi ajándék volt magamtól: négy nap semmittevés. Az élet szinte elviselhetetlen arrafelé, november derekán 26 fok, ragyogó napsütés... volt egészen addig, míg a mi repülőnk le nem szállt, mert a szállásra már esőben érkeztünk, de azért nyomokban láttunk még jóidőt. A csapat nagyon kellemes volt mentünk mindenfelé, Madeira egyszerűen leírhatatlanul szép, már-már a giccs felső határát feszegető tájak, és mindezt úgy hogy végig esett, és
Az írás a nyugalmat megzavaró költői képeket és realista elemeket tartalmaz. Az esetlegesen felmerülő öklendező, esetleg hányinger-szerű reakciókért semmiféle felelősséget nem vállalok
Hogy ez meg mi ez?
Hát az hogy van egy fa, ami olyat, de olyat terem hogy bármelyik jól megtermett kutyagumi megirigyelheti a szagát. Olyan, mintha a lábszagú sajtot vegyítenék valami rothadó döggel, és ezt az egészet még megforgatnák végül az egészet megforgatnák valami jó tocsogós bélsárban, és hagynák pár napot összeérni.
Itt teremnek ...
Ugye mennyire fúúúj? Egyébként valami szilva féle csonthéjas gyümi, (színre fosóka - szerű, szagra meg csak fos, bár ezt valószínűleg bókank venni :) ).
Ilyenkor október tájékán kezdődik a "szüret", bár stílusosan inkább pottyantásról beszélhetünk. Az érett, bűzlő létől duzzadó gyümölcsök ilyenkor beterítik az intézet előtti teret (Ne kérdezzétek, miért hagyják itt nőni), és ilyenkor csak lábújjhegyen lehet elugrabugrálni a lekövezett, járdán és külön nehezítés hogy a felét lezárták egy olyan építkezés miatt, ahol a fővállalkozó csődbe ment, és már egy pár hónapja csak úgy áll.
... és ide pottyannak a nyavajások!
Nos, ez az ugrabugra manőver tegnap nekem olyannyira nem sikerült, hogy mindkét talpammal beletoccsantam egy-egy gyümölcsbe. Elsőre még viccesnek is hathat egy ilyen belelépés, mert a kis termések aranyos cuppanó hanggal lövik ki magukból a levet. Akkor hervad le először a mosoly az ember arcáról, mikor egy kisebb helyen (én például a liftben) magára marad a cipőjével néhány pillanatra. Elviselhetetlen, megszokhatatlan, ehhez már nem adoptálódik az ember orra, és a legrosszabb, hogy hiába mostam le a cipőm talpát, az sem segíŧett.
Nem volt mit tenni, délben hazaugrottam cipőt cseréli, a gyümis cipőt meg kitettem az erkélyre, mert épp esett, hátha az eső lemossa.
Elárulom: Müzli ízesítésű tej :)
Nem nagyon rossz, de fura kicsit. Csak azt tudnám hogy erre meg mi szükség van.
Besenyő Pista bácsi erre biztos azt mondaná:
"Margit, hát normááális? Ha tëjet akarok inni akkó iszok tëjet, ha müzlit akarok enni, akkó meg rakok bele müzlit. Dehát müzli ízű ja tej?! Hááát kiugrik belüle a zabpehely is ha belerakják!"
Nem gondoltam volna, hogy valaha is egy hitvitában a hívő álláspontot fogom képviselni, de ma rá kellett döbbennem, hogy valójában hiszek.
Na nem a hagyományos értelemben vett hitvitára kell gondolni, keresztények és ateisták között. És nem is azokra a bagatelnek tűnő, de alapvető kérdésekre, hogy ki milyen operációs rendszert vagy szüvegszerkesztőt használ, mert szerintem ez is hit és meggyőződés kérdése.
Mai hitvitánk központjában a tudományba vetett hit állt. Egyik munkatársammal, F-el aki miután várhatóan hamarosan végez a PhD-jével, az iparban keres munkát. Csalódott a tudományban, a kutatómunkában, vagy soha nem is volt igazán meggyőzve arról, hogy amit csinál az fontos. (Akkor miért csinálta?) Valami ilyesmi történhetett. Erre én azt találtam mondani, hogy az én meggyőződésem, miszerint az, amit csinálok, az hasznos az emberiségnek, erősebb annál, semmint hogy ezt feladnám.
Hát innen indultunk. (A teljes multimédiás élményért kattints a videóra. Nehéz idők, mégis valamiben hinni kell)
F: Oké, mind szép és jó, hogy ennyire meg vagy győződve arról, hogy amit csinálsz az jó. Pedig lássuk be, hogy szánalmas. Felfedezhetem én az xy gyógyszer hatásait, nem ér az sz*rt sem.
Én: Ne viccelj már, minek van értelme, ha nem ennek?
F: Nézd az egészet egy marslakó szemével. Oké hogy te innen a saját kis világodból, és abból a közegből ahonnan jössz, azt látod, hogy ezek a fontos kérdések, de valóban ezek? Annyi mást lehet tenni az emberiségért.
Én: Hát valóban, ha kívülről nézzük, akkor csinálhatnánk mondjuk globális gazdasági reformot, optimalizálhatnánk például globálisan a termelést, de én valószínűleg nem érezném jól magam ha azt csinálnám. És amit most csinálok, azt hasznosnak érzem, és jól érzem magam benne. Igazad van abban, hogy a saját világomból nézem a dolgokat, de lássuk be, nem vagyunk marslakók.
F: Tehát azt mondod, hogy azt "érzed", amit csinálsz az hasznos
Én: Azt.
F: Ez azért elég gyenge érv.
Én: Na jó, ha a szavakon lovagolunk, akkor hiszek abban, hogy amit csinálok az fontos. Nem mellesleg, jól érzem magam ebben a közegben, ahol okos emberek vesznek körül, még ha olyan makacsok is, mint Te. Élvezem, hogy kötetlen munkaidőben dolgozom, és hogy azt csinálom, amit szeretek, és hogy folyamatosan fejlődök. Szeretek olyan dolgokat csinálni, amiket még sosem csináltak előttem. Olyan ez kicsit, mint a drog...
F: Oké, de ez mind nem azt jelenti, hogy ez a késztetés, hogy kutass, ez belülről jön. Nem tudod az okát.
Én: A nagy különbség kettőnk között az, hogy én hiszek ebben, hiszek abban, hogy akármilyen szánalmasnak tűnik is egy marslakónak az, amit csinálok, mégis hasznos, talán egyszerűen azért mert hinni akarok. Ha mondjuk szerelmes leszel, akkor is azt boncolgatod, hogy miért szerettem bele abba a lányba?
F: Az, hogy nem tudod a logikus magyarázatot, nem azt jelenti, hogy nincsen. Pontosan azt jelenti, hogy nem tudod.
Én: Nem tudom, de elhiszem, és nem kutatom tovább, sokkal inkább olyan dolgokra fordítom az energiáimat, amit fontosnak tartok. Szerintem ez a lényeg.
A beszélgetés vége engem is megdöbbentett, segített ráébrednem arra, hogy mennyire erős dolog is ez bennem. Egyben azt is megértettem, hogy egyes kutatók hogyan tudnak vallásosak lenni, mindamellett, hogy egy olyan racionális tudományágat művelnek, mint pl. a biokémia. Egyszerűen megértették, hogy ha eredményt akarnak elérni, elég nekik csak a világ egyik részéhez racionálisan közeledni, míg más dolgokat annyira nem kell, inkább megmaradnak az évezredes útmutatásoknál.
Itt még nem lett vége a vitának, de nem közeledtek az álláspontok, én nem akartam megtéríŧeni, ő pedig mindenképp logikus magyarázatot várt arra, hogy miért hiszem el, ilyennel pedig nem tudtam szolgálni.
Így közös megegyezéssel felfüggesztettük a kérdés további boncolgatását.
Azért jó lakóközösségben élni, mert mindig van ott valaki, akivel
lehet beszéni. És sajnos ugyanezért rossz is. Tegnap este kis
közösségünk két tagja ad-hoc bulit rendezett a konyhában, ami nem is
lett volna baj ha épp nem a nappaliban aludtam volna, mert a szobámat
most pár napra átadtam S-nak és a barátnőjének, akik jöttek megnézni
lisszabont.
Szóval M és M (igen, a cukorkák :D ) rákezdték a
konyhában kettő körül. A ciripelésbe beszállt D is hamarosan, és már
inkább hegedültek, mint ciripeltek volna. Kimentem a konyhába, hogy
ugyan csendesebben vigadjanak. Tíz perc csend után jött kezdődött megint
előlröl... Na, aztán mikor a konyhában elcsitult a hangzavar, D
felhívta a barátnőjét a szomszéd szobából. A beszélgetés csak épp egy
kicsit volt hangosabb annál, semmint hogy el tudtam volna aludni.
Reggel kialvatlunl ébredtem, kb mint akin átment egy úthenger.
Másnap
persze mindenki bocsánatot kért, és tegnap este már csend volt. A
biztonság kedvéért beszereztem füldugót, ami 35 decibelig véd, és nem
félek használni!
Ciki vagy nem, a multkori gyűlésen arra lettem figyelmes, hogy valami csiklandozza az orromat. Kis bíbeblődés után sem sikerült eltávolítanom, és még mindig birizgált minden levegővételnél. Akkor jöttem rá, hogy ez semmi más nem lehet csakis egy orrszőr! Első gondolatom az volt, hogy
"Ennyire öreg lennék?! Ugye nem? Remélem a fülemben nincs..."
A gyűlés amúgy sem volt már túl izgalmas, mindenki csak viccelődöt olyan dolgokon, amiket én értettem, de nem találtam különösebben viccesnek, ezért úgy döntöttem, hogy márpedig ez a szőrszál nem maradhat! Vagy ő vagy én! Aki nem tudná, annak elmondom, hogy fájdalmasabb orrszőrt kihúzni, mint azt legtöbben gondolnánk. Valahogy elég mélyen benne ült a szaglóhámomban, úgyhogy ott helyben nem is sikerült. Na meg nem is akartam nagyon látványosan. Utána elvonultam egy mosdóba, és tükörből kihúztam, a helye még percekig lüktetett. A szőrszál kb két centis volt, remélem ez egyedi eset volt, és nem lesz több ilyen, semmi kedvem fül- és orrszőr nyírót beszerezni!!!
Valami azt súgja, hogy lesz itt még pakolás.
A kotyogós kávéfőzőt még keresem, a nyomravezetőt meghívom egy feketére!
Jó hír viszont, hogy a rég elveszettnek hitt laptoptöltőm előkerült.
- Reggeli - ebéd: saslik FÉL kg húsból és tojásos rizs NEGYED kg rizsből
- EGY banán és KÉT szelet görögdinnye
- HÁROMNEGYED óra bicikli szerelés
- Indulás találkozni HÁROM gráciával
- 12 km bringázás, ebből 5 km bicikli út
- Első kerék beszorul a villamos sínbe, zakó, szerencsére NULLA forgalom
- NÉGY kis seb, HÁROM csepp vér, EGY nadrág, ami talán már ecetes olló, játszósnak még jó lehet
- EGY* adag adrenalin és EGY* sör az ijedtségre
- Mini jazz fesztivál (kb. HÁROMSZÁZ ember) a folyó parton, festői környezet belépő ZÉRO
- Letelepedés, EGY* hatalmas hot-dog, KÉT dl vinho verde (zöld bor)
- Táncolás: HÁROM lábujj letaposása, "Ez most mezőségi vagy cha-cha-cha???" "Ja, én azt hittem szambázunk" :D
- EGY* kis délibábos románc, ami már azelőtt véget ér, még mielőtt elkezdődne
- FÉL kilóméteren át tolom hazafelé a biciklit, kell EGY* kávé a hazaút előtt
- A kávézóban KÉT ürge szenved EGY* kidurrant hátsóval
- Megint hasznos volt a HARMINC részes szerelő kit meg a gumijavító, FÉL óra alatt befoltoztuk a hátsót, aztán irány haza
- NEGYED útig sem jutottam, valahol elhagytam őket mert GYÖK KETTŐVEL (gy.k.: lassan) jöttek meg annyira nem voltak szimpik, azért remélem hazajutottak
- Otthon befaltam a maradék KÉT saslikot és kb. HUSZONÖT dkg fagyit
- EGY* sör mellett elbeszélgettünk a főbérlővel az élet dolgairól. Többek között arról, hogy miért nem jöttünk jól ki mi HÁRMAN, mert nem rossz ember egyikünk sem, csak más a temperamentumunk meg az igényeink
- Lefekvés előtt e-mail olvasgatás HUSZONNYOLC olvasatlan e-mail, köztük a nap jó híre: elfogadták a cikkünket, amit kb NÉGY éve írunk több-kevesebb megszakítással.
- El sem hiszem, meg fog jelenni az ELSŐ cikkem :D, és bár szívesen mennék ezt megünnepelni, már majdnem FÉL KETTŐ, és holnap (ma) NYOLCkor kelés, az még HAT és FÉL óra alvás. Nem mellesleg úgy érzem, ennyi élmény elég egy napra, ideje nyugtával dícsérni, nem volt ugyan SZÁZ százalékos, de KILENCVEN+ :), kihoztam belőle mindent, amit lehetett.
*: A kötözködő "álljunk meg egy szóra" típusú nyelvészeknek és hasonló beállítású matematikusoknak ezúton üzenem, hogy tisztában vagyok azzal hogy a csillagozott szavak nem feltétlenül számnevek, hanem egyéb (többnyire határozatlan névelő) funkciót töltenek be, bár a szövegkörnyezet indokolt esetben megengedi a számnévi besorolást is. Jelen esetben a bejegyzés címét megfelelő indoknak tekintem.
Ha bringázok, mindig van nálam kulcskészlet, pumpa, gumijavító, stb... Egyrészt, ha esetleg történne valami a biciklimmel, akkor meg tudjam csinálni, de szerencsére ez ritka eset. Másrészt akkor is jól jönne, ha a brazil női szörf váloiatottba futnék bele, amint bickli túrájuk közben kétségbeesve próbálnak megjavítani egy defektet, és nyilván nagyon hálásak lesznek ha segítek :D
Addig is, amíg ez megtörténik, mindig megállok segíŧeni ha valakinek úgy tűnik, hogy gondja van a bicajával út közben. Tegnap egy párocska szenvedett egy olcsó decatholonos bringával: a fék szorította a kereket, ezért nem lehetett vele menni. Elég gagyi kis fék, mert a rugó, ami kihúzza a fékpofát kívülről van beakasztva, és ez pattant ki. Először másra tippeltem, mert a sötétben nem nagyon lehetett látni hogy mi is van, úgyhogy meglazítottuk a fékbowdent, aztán szerencsére észrevettem, bepattintottam a rugót a helyére, meghúztuk a bowdent, és már kész is volt.
Már pér hete is megvan, hogy szörfözés közben összetalálkoztam a ravaszdi pókhallal. Erről az állatfajról azt kell tudni, hogy a partmenti homokban él, és ha az ember fia - lánya rálépne, akkor hirtelen olyan érzés, mintha fémre lépett volna. Valójában az történik, hogy a pókhal egy, talán leginkább a darázséhoz hasonlító, de annál valamivel erősebb mérget lövell ki a háti uszonyából. Ez aztán egy idő után annyira fáj és be is dagad, mint egy csonttörés.
Nekem olyan 10 - 12 perc volt, mire ez jelentkezett. Szerencsére a vizimentők tudták, hogy mi ilyenkor a teendő: forró vízbe kell tenni, mert a melegen elbomlik a méreg egy része. Működött is a kezelés, persze még mindig be volt dagadva kicsit, pár nap múlva a bennmaradt tüskéket is sikerült eltávolítani a jobb "mutató" lábujjamból.
Na ilyet a lábujjal nehéz csinálni
Már úgy tűnt, hogy már kilábaltam a pókhal okozta traumából, amikor is krumpli főzés után sikerült leöntenem a forró vizet... A lábujjamra... Szerencsére csak egy kevés ment rá, de cipőben voltam. Hirtelen nem nagyon tudtam, hogy mit is csináljak, mert a kezemet is megégettem picit. Azt gyorsan a csap alá toltam, aztán kiugrottam a cipőmből, a lábamat csak nem tehettem a konyhai csap alá (mellesleg fel sem nagyon tudtam volna addig emelni). Úgyhogy a zoknimat vizeztem be, aztán azt csavartam rá, és gyorsan kiszedtem a jeget a mélyhűtőből. Hát az ujjam első, a lábujjam úgy tűnik másod fokú égést szenvedett, de szerencsére elég relatíve kis felületen. A dolog pikantériája, hogy ez ugyanaz a lábujj... Valahogy mindig ez van útban?
Nőtt rajta egy vízholyag, és megint bedagadt egy kicsit. Szerencsére van kötszerem, meg betadinom is, rendesen elláttam, naponta kétszer cserélem rajta a kötést, a szívnél magasabban tartom, amitől már apad a duzzanat is, na meg körömvirágkrém.
A gyengébb idegzetűek kedvéért azért erről nem teszek fel képet :)
Reggel be az irodába. Azzal fogadnak, hogy "Nnnna, akkor ma megnézzük az új helyet!"
- Milyen új helyet?
- Hát ahova költözönk! Szerezz dobozokat, a hónap vége előtt be kell csomagolni!
Remek, megnéztük az új helyet, olyan mint a régi, és egész jó helyet sikerült kiharcolnom, bár ez még vátlozhat. Persze semmi sincs ingyen, az asztalom kisebb, de legalább a pozíciója kellemes.
Aztán haza. Otthon meg az jött a szokásos havi "baj". Főbérlő, kéztördelve: "András, tudunk beszélni a konyhában?".
Azzal a különbséggel, hogy most nem arról volt szó, hogy vidd le a szemetet, vagy mosogass el magad után (mellesleg ezeket mind meg is tettem). És nem is arról, amin múltkor kiakadtam, hogy "Ugyan már, ne moss hetente kétszer". Nyár van, izzadok, sportolok, miért is ne mossak hetente kétszer??? Nem, most inkább az történt, hogy közös megegyezéssel kiköltözök. Nem rohanunk, szeptember, október magasságában, vagy ha találok valami új helyet.
Az igazat megvallva, már a "Ne moss hetente kétszer" beszélgetés után megfogalmazódott bennem, hogy innen lassan menni kell. Jó lenne olyan emberek között lakni, akik esetleg inspirálni is tudnának, és nem napi 16 órát töltenek számítógépes játékkal, vagy délután 4-kor kelnek fel minden nap. Levegőváltozás, vérfrissítés, ez kell :)
Kisboltban 95 centbe kerül a jégkrém, a vevő egyet kér és egy 2 euros érmével fizet. Közben érkezik egy másik vevő, aki egy ásványvizet kér, ami 1 euro 30 cent, és 1 euro 40 centet fizet. Mennyit kell visszaadnia az eladónak a két vevőnek külön-külön? Mennyi pénzt kell összesen kivennie a kasszából?
(egy eur = 100 cent)
Nos, ezt az ált. isk. 1-2. osztályos matekpéldát az egységsugarú eladónak sikerült kb 10 perc alatt megoldania, és elhasználta hozzá a közönség és a számítógépes (értsd számologép) segítséget is. Először visszaadott összesen két eur 33 centet, és mondta, hogy keres még két centet valahol (Gyengébbek kedvéért a megoldás 1 eur 5 cent és 10 cent, ami összesen 1 eur 25 cent). Mire mondtuk neki, hogy ez így kicsit sok, mert átverni meg nem akartuk. Na erre fogta magát, visszavette a két eur-t, adott helyette egyet meg két centet. Még mindig furcsán néztünk, erre elviharzott, hozta a számológépet, kiszámolta. Majd nekem adott 10 centet, a másik vevőnek 1 eur 5 centet. Mondtuk, hogy az összeg már jó, csak fel kellene cserélni, na meg a jégkrémet betette a pultba, nem is értem hogy miért, mindenesetre azt még elő kellett keresni. És ezután még meg is magyarázta, hogy megzavartuk azzal hogy miközben visszaadott volna, még kértük a vizet.
Régebben volt egy másik eset, amikor egy végzős közgadaságtan hallgató próbált meg 340-et kettővel elosztani, és ezt még hozzáadni a 340- hez (másféllel való szorzás). Számológéppel is második nekifutásra sikerült!!! Én közben már diszkréten felírtam a végeredményt (510) egy papírfecnire, és mikor büszkén mutatta, akkor én is felfedtem, és elismerően bólintottam :) .
Persze, nem feltétlenül kell tudni fejben számolnia egy közgazdásznak, egy bolti eladónak már inkább. Még mindig elcsodálkozom néha hogy ilyenek történnek. Lehet hogy nem kellene? Ugyebár itt nem differenciál-egyenlet megoldásról beszélünk, hanem
alapműveletekről (szorzás, osztás, összeadás, kivonás), azért ez
elvárható lenne, nem? Az emberi tudásnak vannak határai, amiket próbálok is feszegetni :), feltehetően az univerzum is véges, a benne lévő anyag minden bizonnyal az. Csak az emberi hülyeség lenne határtalan?
"Az élet kevésbé fontos dolgai közül a foci a legfontosabb"
Ez a brazil szólás maradéktalanul igaz Portugáliára is. 1:0-t játszottak a csehekkel, és az egész város ünnepelni kezdett :) .
Hatalmas kivetítőkön lehet nézni a meccset, ott volt a város apraja - nagyja a győzelem után pedig buli hajnalig :)
Cristiano "Tigris" Ronalodo Nagyon örül, és joggal, mert eléggé bebombázta a győztes gólt.
Belül én is szurkolok Portugáliának, mert ha 8 közé jutásért ekkora bulit csapnak, akkor szívesen megnézném milyen ünneplés lesz a győzelem után.
Na, most meleg van. A hivatalos álláspont szerint 38 fok, de szerintem 40 - 42 is simán lehet. Már az eddig hűsítő szél is forró. A strandon sem igazán lehetett megmaradni tegnap. Az óceán vize 18 - 19 fokos ugyan, de a homokban nem nagyon lehet járni, mert égeti az ember talpát.
Ja és a legjobb, hogy pénteken elromlott a légkondi az irodában. Pénteken is meg hétfőn is történt egy-egy erőtlen kísérlet a karbantartók részéről a megjavítására, de eddig sikertelnül. Azt az igéretet kaptuk, hogy a hiányzó alkatrészt pár napon belül pótolják. A helyiek azt mondják, hogy ilyen melegben érdemes kicsit lelassulni, akkor nem olyan vészes. Erre nekem az volt a természetes reakcióm, hogy "MICSODA? Még ennél is lassabban???" :)
Ma ebédnél sikerült magamat végigönteni kávéval. Ha belegondolok, igazán csodálatos dolog hogy az a csepp kávé abban a pötty csészében hogy tud ekkora felületen elterülni, ráadásul a legkellemetlenebb helyen...
A konyhás néni annyira megilletődött hogy nem is tudta, sírjon -e vagy nevessen. Mivel én nevettem, ezért végül ő is. Aztán adott egy másik kávét kárpótlásul. Az "esemény" után hazamentem átöltözni.
Ma kirándulni mentünk F.-val. Eredetileg mondjuk Portoba készültünk, de mivel az ottalvós lett volna, szállás sem nagyon volt, meg aztán egy nap 7 óra utazás csak nem az igazi, ezért más uticélt választottunk egy napos kirándulásra, és nem bántuk meg :)
Tomar egy takaros kisváros, Ribatejo régióban, a Nabao folyó partján. Aranyos utcácskák, boltocskák, kedves emberek. Kicsit hasonlít Alfamára.
São João Baptista templom
15-16. század
Megérkezés, gyors körbenézés után elorientálódtunk az óvárosba. Megnézegettünk pár kisebb templomocskát, gyerkőc zsibvásár volt a főtéren, ahol kisiskolások kínáltak mindenféle saját készítésű holmit. Vettem is egy csomag levendulát, mert a múlt héten láttam két molylepkét is...
Utána beültünk ebédelni, F. végre kiélhette tőkehal-szenvedélyét egy
hatalmas adag tejszínes tőkehal (bacalhau com natas) formájában, ami
után már napok óta sóhajtozott :-)
F. és a tőkehal
Én és a kardhal
Délután elindultunk felfedezni a Convento de Cristo kolostort, ami Tomar nagy nevezetessége. Ez az 1160-ban épült kastély / erőd / kolostor volt a templomosok központja egész Portugáliában.
Lány a kertben :)
Töprengek a portugál térképészet
gyöngyszeme előtt:
A rövidebb utat lezárták,
most merre?
A rövidebb utat épp felújitják (miért nem lep meg hogy épp nyári szezonban?), ezért a kacskaringósabb úton mentünk, ami egy csodás parkon vitt keresztül.
A kolostor eszméletlen nagy, hatalmas kerttel.
Óriási belső terekkel. Nem hiába, az a hír járja, hogy azért ekkora például a kápolna hogy a lovagok akár lóháton is részt vehessenek a misén :D . Sok helyen eredeti csempék borítják a falakat. Itt-ott kis kerengők.
A kertből
Homlokzat - Manuelista stílus
Csempézett átjáró
A kápolna is lenyűgöző. Az oltár középen körüljàrható, a mennyezeten a freskók patinásan kopottak, félhomály lengi be a sarkokban szerényen meghúzódó aranyozott szobrokat. A legjobban mégis a külső megjelenése tetszett a kastélynak: Az aprólékosan kidolgozott bejárati boltív, a vízköpőkkel csipkézett boltozaz és az erkélyekről a belső udvarban látható monumentális ódon, sárga mohával borított ablakdísz.
Láttunk (és tapiztunk is :-) ) 16. századi órát, korabeli szobát (üresen
), fűtőrendszert (mostanában már nem építenek be fűtést itt a lakásokba, lehet hogy nem vált be? :-)). Láttunk hosszúkás kerekasztalokat (ebédlő), meg konyhát tűzhelyekkel, márvány konyhapulttal, kemencével.
Belső udvar szökőkúttal
Ablakdísz sárga mohával
Jó nap volt, elfáradtunk. Még a vonat előtt ettünk egy fagyit, meg ittunk egy sört. Volt valamennyi idő a kettő között, valahogy nem tűnt furának a fagyira sör, remélem a gyomrunk sem gondolja ezt másképp.
