Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták,
Vagy, ha szépek és okosak is egyben, akkor elvált kétgyerekes anyukák.
Ki érti ezt, ki érti ezt?
- Én nem.
Most futottam bele egy számba, amit régen nagyon, de nagyon. Aztán meg már mindenki szerette, szóvel én egy ideig nem hallgattam, majd már annyira populárisak lettek, hogy fel is bomlottak.
De ezt még nagyon odatették a búcsúkoncerten :-D
Kispál és a Borz & Még egyszer - Szőkített nő, kicsit másképp.
Múlt héten M. írt egy apróhirdetést, hogy "ayurvedikus masszázs" vizsgára készül és önkéntjelentkezőket keres alanynak lazító masszázsra.
Na, nekem se' kellett több, jelentkeztem. Annál is inkább, mert elég nagy mostanában a nyomás, két cikk, előadás, idemenés, odarohanás, új lakótársak, nyári látogatók, kevés alvás, és még sorolhatnám. Szóval egy kis lazítás rám fér.
Megjelentem az adott időben, cipő le, kicsit meg voltam szeppenve, hogy ez meg milyen lesz. Ilyen indiai izé, tigrisbűvölés, füstölők, nyugis zene. Mondtam is M. -nak hogy én nem nagyon hiszek az ilyenben, meg hát nyugati természettudományokkal foglalkozva elég nehéz is. Erre csak mosolygott és azt mondta, hogy nem kell ebben hinni, lazuljak el, ez többezer éves keleti módszer.
Nekivetkőztem (alsónaciig), aztán lefeküdtem a polifoamra, lazulós zene, és kezdődött is a móka. Volt ott minden, gerincoszlop lazítás csigolyánként, nyújtások, csakratisztitító pontok, néha eléggé fájt, például a vesepontnál, mert valószínűleg nem ittam elég folyadékot. Aztán volt még kar meg láb masszázs, megtaposás, köldökbe meg fülbe nyulkálás. Ez utóbbiak nagyon váratlanok voltak. Végig kérdezgettem, hogy ez meg mi, meg az meg minek. Gyakorlatilag levizsgáztattam, hogy mindent tud -e :) Persze nyilván ellenőrizni nem tudtam, de nagyon érdekes volt.
Kb másfél óra nyomkodás volt, de nem tűnt annyinak. A döbbenet utána jött. Mikor vége lett, még pár percet kellett nyugodtan feküdnöm. Nem volt rossz érzés közben sem, pár sajgó pontot leszámítva, de a legjobb az volt, mikor vége lett. Tényleg megcsapott a nyugalom, és teljesen ellazultam, mintha csak úgy lebegnék. Nem volt könnyű feltápászkodni, még egy teát megittam, hogy könnyebb legyen elindulni, mert, hogy úgy döntöttem, hazafelé inkább csak tolom a biciklit. Aztán egész este csak néztem ki a fejemből és vigyorogtam. Mintha valami kedélyjavítót vettem volna be. Kérdezék is a lakótársak, hogy mit szedtem, pedig összesen egy sört ittam.
Nagyon fura érzés volt. Mondtam is M. -nak, hogy továbbra sem hiszek benne, de tényleg hatott :) Valószínűleg egyszer-egyszer el fogok járni ilyen salaktalanító, tisztító, lazító, stb masszázsra, mert csakráink állapota nagyon fontos ;) sőt lehet hogy még az energiaátadást is kipróbálom :D
Ezúton felhívom a gyengébb idegzetű olvasók figyelmét, hogy az írás a nyugalom megzavarására alkalmas szóképeket és gondolatokat tartalmaz, kiskorúaknak csak szülői felügyelet mellett ajánlott.
Csak tudnám hogy miért jön rám mindig a hígfosás, amint kiérek egy reptérre. Izgalom, valamit otthon felejtettem, vagy a korán kelés (ami általában sajnos jellemző), esetleg az izgatottság, hogy új tájakra repülök? Talán mindegyikből egy kicsi.
Múltkor, a szokásos becsekkolás utáni wc-turnékor, nemhogy wc-papír nem volt - ami egyébként megszokott, és erre fel is voltam készülve -, de még wc ülőke sem. A többi budi foglalt volt, és igencsak szorított már az idő, nyomaszolt a bélsár belülről, csikordult a has. Hát gatya le, ráfordulás, fülé gugolás és egy lendülettel távozott minden, aminek jönnie kellett. Törlést kértem az asszisztensemtől, aki már harminckét éve a jobb kezem.
A döbbenet csak ezután jött. Visszafordulás, lehúzás. Gyakorlatilag lehúzni nem nagyon volt mit, mert bele szinte semmi nem ment. Köré viszont annál inkább... A célzást sikerült annyira eltévesztenem, hogy körbe mindenhova jutott. Wc-kefe se volt, meg kerülgetett a hányinger is, úgyhogy úgy döntöttem, ez eb meg szahara történet lesz. Egyébként meg nem tudok haragudni a repteresekre sem, ők csak nem szerették volna, hogy a wc-ülőke sz*ros legyen, ezért ki sem tették. Úgy is lett, az ülőke nem mázolódott be, csak minden más...
Azt hiszem, mindenkinek jobb, ha képet még szemléltetési célból sem teszek fel :)
Van
egy pár kereszteződés, ahol egyszerűen nem szoktak átengedni. Sőt
ilyenkor, mikor elhúznak előttem, még intenek is, hogy bocsika. (Akkor
is intenének ha épp elcsptak volna???!!!) Egyszer
épp futni mentem, nem volt nálam táska és a kezemben volt a kulcsom,
mikor épp elvágtatott előttem egy egy tűzpiros lovacskás kabrió.
Annyira megijedtem, hogy a kulcs kirepült a kezemből és a visszaintő
pasi autójának csapódott, rendesen meghúzva a fényezést. Pasi kiszáll és
elkezd hőbörögni. Nekem volt lélekjelenlétem és éreztem is a sztori
pikantériáját, csak ennyit mondtam neki nagyon kimérten: Én ugyanúgy nem
szándékosan vágtam hozzá a kocsihoz a kulcscsomómat, ahogy ő nem
szándékosan ütött el majdnem.
Dr. Hartmann nemlétére enged következtetni az a tény, hogy a tegnap esti koncert és Paprika néptánc együttes fellépésének programjában hét táncos szerepelt, ámdebár csak hatan álltak színpadon. A fellépés egyébként az apróbb elrontások és félrelépések ellenére is hatalmas vastapsot kapott.
Részlet a programfüzetből: Paprika - Magyar Néptáncegyüttes, tagok felsorolása Program: Mezőségi magyar táncok erdélyi ritmusokra.
Kevesen tudják továbbá azt is hogy Dr. Hartmann-nak irodája is van egy pesti egyetemi épület negyedik emeletén, ahol szintén nem látta még soha senki. Néha egy-egy elkeseredett egyetemi hallgató kétségbeesve keresi, azaz inkább keres valakit, aki korrepetálná, de a keresett személyt természetesen sosem találják. Oknyomozó csoportunk is értetlenül áll a szellem-doktor esete előtt.
Az esettel kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott: "Jó lenne ha a világ egyszer s mindenkorra megjegyezné már hogy Dr. Hartmann András nem létezik, és nem is fog. Hartmann András PhD remélhetőleg fog, amint effelől egyre bizalomgerjsztőbb infókat hallani mostanság, de addig még le fog csorogni némi víz a Tejo-n."
Futás után, a szegfű a forradalom jelképe :)
Gyakorlatilag fegyverek nélkül vívott, amolyan csendes forradalom volt.
A munkaszüneti nap alkalmából forradalom volt tegnaphoz 39 éve. Vagy fordítva. Ennek örömére futóversenyt rendeztek. A szabadság futása néven. 11 km / 70 perc :)
Azért az érezhető volt, hogy a félmaratonra még edzeni kell. Persze lehet arra fogni hogy meleg volt, meg nem is osztottak elég vizet, csak egyszer volt 7 km-nél, de akkor is jobban kifáradtam, mint amennyire szerettem volna.
Nekem nem ment teljesen, de 15 EUR azt hiszem nem rossz végeredmény, tekintve hogy eddig nagyjából úgy számoltam hogy 8 - 10 EUR-t költök naponta.
Arra volt jó ez az egy hét hogy az kiderült, hogy mennyit költök feleslegesen. Egy összeszedett hétvégi bevásárlással elég sok pénzt és időt meg lehet spórolni, hétvégén pedig meg tudok főzni előre. Nyilván annak semmi értelme, hogy egyáltalán ne költsek semmit hétköznap, meg néha kellemetlen is meg macerás például hazasétálni egy kávéért. Azt hiszem, a középutat fogom választani: Heti 20 EUR lesz az előirányzott, ebbe még egy sör is belefér majd. Mert egy sör mindig belefér :). Bár mostanában szinte egyáltalán nem kívánom a sört, inkább egy pohár fröccs vagy zöld bor (vinho verde).
A cipő feltörte a lábamat, és pont akkora ragtapaszom nem volt már, amekkora kellett volna, így beugrottam érte a bótba, és akkor már a vízállót választottam (1.49 EUR), no és ha már ott voltam, kifigyeltem hogy végre van itt is rendes Orbit rágó (0.69 EUR), a vásárláshoz felhasználtam a 79 centet, amit múltkor jóváírtak a kártyámon.
Mai egyenleg: 1.39 EUR
Összesített egyenleg: 14.87 EUR
Ma a nemköltés jegyében biciklivel megyek táncolni, csakhogy kimerült az elem az első lámpában, és a "látni és látszani" jegyében beneveztem két új (kínai) gombelembre (1.50 EUR) útban a laborhoz meg összefutottam CSL-val, akinek természetesen soha nincs egy vasa sem. Nem kéreget, de szívesen meghívatja magát. Viszont cserébe jó sztorijai vannak... (1 EUR a sztorikért) plusz ha már lúd, legyen kövér, én is ittam egy kávét (70 cent). Ma még lett volna egy kávézás egy ismeretlen ismerőssel, de izél, hogy nem lehetne -e korábban, vagy holnap, hát irogasson SMS-t külföldi számra, akinek fontos. Így várhatóan több költség nem lesz ma :)
Mai egyenleg: 3.20 EUR
Összesített egyenleg: 13.48 EUR